2022.
Eredmények
Idén nyolcadik alaklommal került megrendezésre az immár hagyománnyá vált Tour de Bobófalva országúti kerékpárverseny, mely nagyrészt a korábbi évekhez hasonló útvonalon folyt: A lassú rajt Szarvaskút-Váralján, a Hermész téren volt reggel 9 órakor, ahonnan a biciklisták a Kereskedők útján sebességet nyerhettek és elfoglalhatták helyüket a pelotonban. A Magyarország téri éles rajt után a Benedek Elek útján végighaladva kanyarodtak rá a Bobófalvára vezető 81011-es útra. Bobófalván végig a Temető utcán haladt majd a mezőny, ahonnan a közúti alagúton ért Jóidővárosba, ahol a Béke térig a Szarvaskúti úton tekerhettek. A Béke tér után az Alagút utcában, a 3,5. km-nél időmérő kapu helyezkedett el, a Szarvaskúti út – Alagút utca – Gyömrő köz kört háromszor kellett megtenniük a versenyzőknek, ezalatt háromszor haladtak át az időmérő kapun. A jóidővárosi körök megtétele után ugyanazon az útvonalon kellett visszatekerniük a versenyzőknek Szarvaskút-Váraljára, ahonnan jöttek. A cél a Kereskedők útja végén, a Hermész téren volt a 7,4. km-énél.
A verseny probléma nélkül zajlott le, sérüléssel, rosszulléttel stb. szerencsére nem találkoztak a szervezők. A mezőny a Bobófalva előtti emelkedőn szétszakadt, Patai Balázs versenyző sikeres szökést hajtott végre, melyet a célig tartani is tudott. A középmezőny együtt maradt, így ott szorosabbra is alakultak az eredmények.
Az autóforgalom elől elzárt versenypályának szarvaskúti szakaszait a Szarvaskúti Általános Iskola diákjai előző nap motivációs üzenetekkel és rajzokkal pingálták tele a versenyzők számára.
Az eredmények a következőképpen alakultak:
-
helyezett: Patai Balázs (Budapest) 00:14:49
-
helyezett: Bicik Lili (Budapest) 00:19:57
-
helyezett és különdíjas: Bubber (Sz.K) (Budapest) 00:21:30
A dobogósok oklevelet, kitűzőt és pólót is kaptak, gratulálunk teljesítményükhöz! Az eredményhirdetésre sajnos eleredt az eső, így hosszú ünneplésre nem volt alkalom, a verseny közben azonban még szerencsére nem esett.
A verseny szervezői jövőre is folytatni kívánják a hagyományt, a 2023-as Tour de Bobófalván való részvételre invitálnak minden érdeklődőt!
Tudnivalók a versenyről
Az immár nyolcadik alkalommal megrendezendő országúti kerékpárverseny időpontja 2022. augusztus 28. (vasárnap). Esőnap nincs. A nevezés díjmentes és nyilvános, a verseny amatőr verseny. Kerékpárt és felszerelést nem biztosítunk. Nevezni kizárólag az oldal alján vagy ezen a hivatkozáson keresztül elérhető internetes űrlap kitöltésével lehet 2022. augusztus 19. 23:59-ig. Az űrlapon csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező, a kitöltő felel azok valóságáért. Az itt megadott adatokat csak a verseny lebonyolításához használjuk, azokat harmadik félnek ki nem adjuk.
A verseny a korábbi évekhez hasonló útvonalon fog folyni kis változtatásokkal: A lassú rajt Szarvaskút-Váralján, a Hermész téren lesz reggel 9 órakor, ahonnan a biciklisták a Kereskedők útján sebességet nyerhetnek és elfoglalhatják helyüket a pelotonban. A Magyarország téri éles rajt után a Benedek Elek útján végighaladva kanyarodhatnak rá a Bobófalvára vezető 81011-es útra. Bobófalván végig a Temető utcán halad majd a mezőny, ahonnan a közúti alagúton ér Jóidővárosba, ahol a Béke térig a Szarvaskúti úton tekerhetnek majd. A Béke tér után az Alagút utcában, a 3,5. km-nél időmérő kapu helyezkedik el, a Szarvaskúti út – Alagút utca – Gyömrő köz kört háromszor kell megtenniük a versenyzőknek, ezalatt háromszor haladnak át az időmérő kapun. A jóidővárosi körök megtétele után ugyanazon az útvonalon tekerhetnek vissza a versenyzők Szarvaskút-Váraljára, ahonnan jöttek. A cél a Kereskedők útja végén, a Hermész téren lesz a 7,4. km-énél. A versenyzők által tekert időt csipes rendszerrel rögzítjük, melyet a rajton és a jóidővárosi Alagút utcán téren való áthaladáskor, valamint a célba éréskor mérünk. Az első három helyezettet oklevéllel és értékes nyereményekkel jutalmazzuk.
A versenyhez kapcsolódóan a három település közlekedési rendje is megváltozik: A verseny napján 7:30-tól várhatóan 11:00-ig Szarvaskút-Váralján a Kereskedők útja, Vár utca, Piac utca teljes hosszukban és szélességükben, a Benedek Elek útja körforgalmú szakasza félpályás szélességben, a Piac utcától Bobófalva felé eső szakasza teljes szélességben, Bobófalván a Temető utca teljes hosszban és szélességben, a Bobófalvát és Jóidővárost összekötő alagút, valamint Jóidővárosban a Szarvaskúti út Béke térig tartó szakasza, a Gyömrő köz és az Alagút utca Béke tér és Gyömrő köz közti szakasza lezárásra kerül a gépjárműforgalom elől. A Benedek Elek útján lévő parkolóhelyeken 2020. augusztus 23. 18:00-tól augusztus 24. várhatóan 11:00-ig tilos a megállás.
A tömegközlekedés rendje a következőképpen módosul: 7:32-től 10:57-ig a 8434-es buszok a rövidített útvonalon közlekednek Tatabánya, autóbusz állomás és Szarvaskút-Váralja, vár megállóhelyek között. A 8438-as busz a fent megjelölt időszakban nem közlekedik. A vár buszmegállót ideiglenesen a Benedek Elek útja páratlan oldalára helyezik át.






